Boldog anyák napját!

Ezúton kívánok Minden édesanyának, nagymamának, keresztanyukának nagyon boldog anyák napját! Isten éltesse őket! Azok, kik már nem lehetnek köztünk kívánom, hogy nyugodjanak békében. Szívünkben örökké élnek!

Magyar Rózsa gőzerővel készül az idei Balaton-átúszásra

A népi hagyományokat őrző énekesnő idén első alkalommal valóra válthatja régen dédelgetett álmát.
-          Kisiskolásként a nyári szünetekben mindig volt lehetőségem a Balatonnál tölteni néhány napot. Ekkor kezdődött a szerelem! Azóta különös vonzalmat érzek iránta. Bármilyen évszak lehet, ha időm engedi, már ülök is az autóba, s irány a Balaton.
Bicikli –és kenu-túra, Balaton-átúszás…van, amit már kipipált az énekesnő.
-          Körülbelül 4-5 évvel ezelőtt egy kis füzetben feljegyeztem azokat a dolgokat, amiket mindenféleképpen meg szeretnék valósítani, ki szeretnék próbálni az életben. Természetesen azok is a Balatonhoz kapcsolódnak. A Balatoni bicikli-körutat barátnőmmel már megtettük. S csak ajánlani tudom Mindenkinek! Mi szeptember közepén voltunk, a szezon már véget ért, így a büfék terén kicsit korlátozottak voltak a lehetőségeink, viszont a nagy tömeget elkerültük. Utunk alatt csodálatos tájak sorozata, hihetetlen növény –és állatvilág tárult elénk. Fantasztikus volt! A listán szerepel még két dolog. A Balaton-átúszás, valamint a kenu-túra, mely alatt a part mentén településről településre körbeevezve élvezzük a magyar tenger minden varázsát. Az elsőt idén, a másodikat minél előbb szeretném teljesíteni.
Rózsa szinte mindennap sportol, köztük az úszásra is nagy hangsúlyt tesz.
-          Mindig is a mozgás híve voltam, úgy gondolom, hogy szervezetünk helyes működéséhez elengedhetetlen dolog! Imádok lovagolni, mindemellett pedig rák jegyben születtem, így a vízi sportok is közel állnak szívemhez. Gyermekkorom óta rendszeresen úszok, a nyári időszakban pedig a Dunán szoktam evezni.
Az énekesnő idén növelte az úszóedzések számát és időtartamát.
-          A kitűzött cél érdekében hetente több alkalommal csobbanok a vízben, mint ahogy eddig ezt megszoktam. Az 5200 méter nagy táv, de nem teljesíthetetlen. Viszont tény, hogy felelőtlenül nem szabad elindulni, mert a siker távol marad az embertől. Életem első átúszása lesz, több ismerősöm, aki már részt vett, azt állítja, olyan élmény, melyről nem lehet könnyen lemondani, vagyis évről-évre újra rajthoz állnak. A szervezők garantálják a jó hangulatot, már csak az időjárásnak kell kegyesnek lennie.

Magyar Rózsa új zenés műsorral jelentkezik a Muzsika TV-n!

December 31.-én debütált  Magyar Rózsa Kívánságpercek című műsora a Muzsika TV-n, mellyel ezentúl minden kedden és csütörtökön 14 órától találkozhatnak a kedves nézők!

Ismétlés a hét valamennyi napján!

Köszöntse fel Ön is szeretteit, barátait, ismerőseit a legszebb magyar dalokkal! Küldje el névnapi, születésnapi jókívánságait, szerelmes üzenetét!

Kívánságaikat az alábbi elérhetőséget valamelyikén várjuk:

e-mail: kivansagpercek@kivansagpercek.hu

postacím: Kívánságpercek – 1656 Budapest, Pf. 182.

[youtube width="490" height="364"]p6WuN8qBjUI[/youtube]

December 31.-én debütál Magyar Rózsa új zenés műsora

2012. december 31.-én 13:30-kor debütál Magyar Rózsa Kívánságpercek című műsora a Muzsika TV-n. Tartsanak velünk, küldjék el Önök is jókívánságaikat szeretteiknek!

Elérhetőségeink:

e-mail: kivansagpercek@kivansagpercek.hu

postacím: 1656 Budapest, Pf. 182.

[youtube width="490" height="364"]JmvlRQP-bVw[/youtube]

Magyar Rózsa meghívást kapott a marosszentgyörgyi plébánostól

A természetes szépségű rózsaszál erdélyi kirándulásának alkalmával egy nem mindennapi meghívást kapott.
A fiatal énekesnő marosszentgyörgyi barátait látogatta meg, mikor váratlan meghívást kapott Baricz Lajos plébánostól.
-          Egy fellépésem alkalmával igazi barátságot kötöttünk a marosszentgyörgyi Tóth Családdal, így amikor lehetőségem van, meglátogatom őket. December első hetében meghívást kaptam tőlük, így egy hétre érkeztem hozzájuk. Bár Marosszentgyörgy nem a kis települések közé tartozik, mégis gyorsan terjedt a hír: Magyar Rózsa itt van! E hír hallatán Baricz Lajos plébános váratlanul péntek délelőtt meglátogatott. Éppen a gyermekekkel tanultam, mikor megérkezett. Röpke pillanatig sem a Tóth Család, sem én nem tudtuk mire vélni a látogatást. Szerencsére a plébános nem váratott minket sokáig, hamar elmondta, hogy mit szeretne. Advent első vasárnapjára meghívást kaptam a szent misére.
Természetesen Rózsa nem csak a személyével vett részt az ünnepi misén, hanem csodálatos dalaival is megajándékozta a hívőket.
-          A közönségnek köszönhetően általában minden egyes színpadi műsorom alkalmával adódik néhány olyan perc, mikor gombóc van a torkomban. Ilyenkor úgy érzem, hogy egy hang sem tud kijönni belőlem, hogy a könnyeimet nem tudom visszatartani. A vasárnapi mise alkalmával ezek a pillanatok a többszörösére nőttek. Megmagyarázhatatlan érzés, mind az ünnepi hangulat, mind a dalaim során hullott könnyek olyan meghatottsággal árasztottak el, hogy szinte lemerevedtem. Nehéz úgy énekelni, hogy közben szinte mindenki a szemeit törölgeti. A lábaim nehezek voltak, a torkomban lévő gombóc duplájára nőtt. Kinéztem magamnak egy pontot, mereven néztem, csak úgy sikerült énekelnem. Ezúton köszönöm szépen Baricz Lajos plébános úrnak a meghívást, valamint minden hívőnek a csodálatos, felejthetetlen érzést!

Magyar Rózsát megríkatta a furulya hangja

Egy hónap telt el azóta, hogy a népi hagyományokat őrző énekesnő megjelentette második nagylemezét. Közönségét nem váratta sokáig. Az albumhoz máris elkészült az első videó klip.
Szokatlan módon Rózsa egy feldolgozáshoz készített képi felvételt.
-          Ez idáig csak saját dalaimra, szerzeményeimre készítettem videó klipet, most ez a hagyomány megszakadt. Éppen egy hosszú erdélyi utazásról tértem haza fáradtan, mikor elkészült a Most múlik pontosan című dal zenei alapja, mely dal később felkerült a második nagylemezemre. Nos, mint ahogy mondtam, eléggé fáradt voltam mikor bekapcsoltam a számítógépemet, s az üzenetek között ott várt a csodálatos alap. Néhány másodperccel a zene elindulását követően patakban folyt a könnyem. Olyan tisztán és odaadóan szólt a furulya hangja, mely mélyen megérintett és meghatott. Mivel egyébként is nagyon szeretem Kiss Tibor szerzeményét, így rögtön elhatároztam, hogy képi felvételben is megörökítem. A fáradtság azonnal elillant, már a részleteken járt az agyam.
Az énekesnő a klip helyszínéül Nógrád Várát választotta.
-          Azt mindenképpen tudtam, hogy nyugodt, szép, tiszta környezetben szeretném elkészíteni a videó klipet. Pár nap töprengés után eszembe jutott, hogy gyermekkoromban volt lehetőségem Nógrádon járni, ahol egy csodálatos vár megmaradt részeit ismerhettem meg. Tökéletes helyszínnek gondoltam, s a videó elkészülte után, pedig még jobban így gondolom. Nos, felvettem a kapcsolatot Szórágy Gyuláné Polgármester Asszonnyal, aki készségesen állt rendelkezésünkre. Ezúton is nagyon szépen köszönöm Neki a lehetőséget! Bízom benne, hogy a klip nemcsak nekem, de a közönségemnek is elnyeri majd a tetszését.
[youtube width="490" height="364"]ngeo-wE_XYM[/youtube]

Magyar Rózsa újabb vallomása

A magyar népi hagyományokat őrző énekesnő „Tiszta szívvel…” vall őszinte érzéseiről.
Két és fél év után megjelent Magyar Rózsa második nagylemeze.
-          Bevallom őszintén, hogy már nagyon vártam ezt a pillanatot, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg pozitív visszajelzést, bíztatást és támogatást kaptam mind a színpadi műsoraim alkalmával a közönségemtől, mind pedig a mindennapokban családtagjaimtól, barátaimtól, kollégáimtól. Az első lemezem megjelenését követően 2-3 hónapon belül jöttek a kérdések, hogy mikor jelenik meg újabb albumom, azon milyen dalok lesznek…stb. Nagy öröm számomra, hogy számtalan helyen volt lehetőségem bemutatkozni, s ezen alkalmak eredményeképpen dalaim gyorsan elnyerték a hallgatóság szeretetét és tiszteletét.
A szőke rózsaszál nem sokáig váratta a közönséget.
-          S bár a lemezre több mint 2 évet kellett várni, a dalok folyamatosan készültek, így egy részével már valamennyi zenés tv csatorna nézői találkozhattak. Az első lemezemhez hasonlóan ezen is szerepelnek közismert és kedvelt slágerek, mint például a „Szép város Kolozsvár”; a „Délibábos Hortobágyon” vagy a „Millió rózsaszál” című szerzemények, helyet kaptak népdalok is (Elindultam szép hazámbúl; A csitári hegyek alatt), természetesen vannak rajta saját szerzemények is, valamint ráadásként a közelgő ünnepekre való tekintettel egy karácsonyi dal is felkerült. Bízom benne, hogy hasonlóan, mint az első nagylemezem, ez a korong is elnyeri majd sokak tetszését. Ezúton köszönöm szépen Mindenkinek, hogy megtisztelt figyelmével az elmúlt időszakban, hogy lehetőséget adott arra, hogy megismerje dalaimat, megismertesse azokat másokkal valamint, hogy kitartott mellettem. Remélem, a jövőben is számíthatok rájuk!

Magyar Rózsa befőzi a rajongói ajándékait

A népszerű szőke énekesnőről rajongói folyamatosan gondoskodnak.
Hurka, kolbász, kecskesajt, paprika, saláta…
-          Az elmúlt két és fél évben szinte mindennapossá vált, hogy a plüssállatok, rózsacsokrok, valamint különböző dísztárgyak mellett mindenféle finomsággal halmoznak el a dalaimat kedvelők. Sok helyen a közönség tagjai otthon termesztett gyümölcsökkel, zöldségekkel, házi készítésű húsokkal, sajtokkal, savanyúságokkal és borokkal látnak el egy-egy műsoromat követően.
A piaci árus megharagudott Rózsára.
-          Éveken keresztül mindent a közeli piacon vásároltam meg. A tej kivételével a zöldséget, gyümölcsöt egy helyen vettem. Ma már csak 2-3 naponta járok a tejtermelőhöz, hiszen a kamra a rajongóimnak köszönhetően mindig tele van. Jutka néni, a piac egyik legkiválóbb árusa, nem is olyan régen megszólított, hogy valami rosszat vettem nála, hogy már nem vásárolok semmit? Hiába mondtam neki, hogy semmi ilyen nem történt, nem igazán hitt nekem. Azóta is mérgesen, kérdőn néz rám.
„Volt, hogy postán érkezett a hagyma, retek, saláta.”
-          Kollégáim ma már nem lepődnek meg, mikor a postai küldemények között salátával, retekkel töltött dobozt találnak. Sokan nem tudják nekem személyesen átadni a megtermelt javakat, viszont ragaszkodnak hozzá, hogy legalább kóstolót kapjak belőlük. Így a csomagküldő szolgálatok mindenféle lehetőségével találkoztunk már.
Az énekesnő a fellépéseit követően múlt héten szilvalekvárt, ezen a héten pedig lecsót készített az ajándékokból.
-          Két héttel ezelőtt annyi szilvát kaptam, hogy két napon keresztül főztem Édesanyám receptje szerint a lekvárt, 84 üveg lett belőle. A héten pedig érkezett egy nagy zsák paprika, mellé pedig paradicsom, így elkészült télire a lecsó is.
Rózsa sokszor egy szót sem tud mondani a könnyek miatt.
-          Hálás vagyok az Úrnak, hogy ilyen csodálatos élményekkel gazdagodhatok. Örömteli és egyben szívszorító is, amikor például egy idősebb bácsi remegő kézzel átadja az otthon sütött, még meleg házikenyerét. Úgy érzem, hogy abban a kenyérben benne van minden szeretet és őszinteség, amit egy ember a másiknak adhat. Tiszta szívemből köszönöm, hogy én mindezt megkaphatom!

Rózsa a Házibuli vendége lesz!!

Rózsa a Házibuli Attilával című műsornak lesz a vendége! A műsor a következő csatornákon tekinthető meg:
Prizma TV: péntek – 22:25 ; szombat – 18:50
Muzsika TV: vasárnap – 20:00; hétfő – 21:00; csütörtök – 21:00
Szeretettel várjuk a képernyő elé!

Porcelánbaba lesz Magyar Rózsából?

A magyar népi hagyományokat őrző énekesnő múlt héten egy nem mindennapi telefonhívást kapott.
Magyar Rózsa 2009 szeptemberében lépett első alkalommal szólóénekesként színpadra. Dalai mellett megjelenése és jelenléte sok mindenkit magával ragadott. Több településen asszonykórusok alakultak Rózsa műsorát követően, a gyermekek néptáncoktatásra iratkoztak be, s vannak olyan csöppségek, akik a farsangi bálokon az énekesnő személyét választották jelmezként.
Rózsa színpadi megjelenésére egy porcelánbabát gyártó cég is felfigyelt.
-          Múlt hét csütörtökön érkezett a telefonhívás, miszerint egy külföldi porcelánbabát gyártó és forgalmazó cég szeretné velem felvenni a kapcsolatot.  Elmondásuk alapján 9 országban értékesítik termékeiket. Kínálatukat az országok népviseleteivel szeretnék bővíteni. Az új babáikon szívesen látnák két ruhakollekciómat, mindemellett pedig a nevem használatára is igényt tartanak.
Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy a boltokban vásárolhatunk majd Magyar Rózsa porcelánbabát vagy sem, de egy biztos: az énekesnő maga is gyűjti őket.
-          Mivel én is nagy rajongója vagyok a porcelánbabáknak, sőt, gyűjtöm is őket, így szívesen igent mondtam egy személyes találkozóra. Augusztus első hetében Budapestre utazik a gyártó cég egyik igazgatója, ha minden részletben és kérdésben meg tudunk állapodni, akkor egészen biztosan találkozhatunk majd „Magyar Rózsa” porcelánbabával is boltokban.

+36-20/214-2665

rozsa.magyar@upcmail.hu

Here is the Music Player. You need to installl flash player to show this cool thing!